Hírek:

Fontos tudnivalók a migrációval kapcsolatban, Kérlek nézd meg a Régi fórumról új fórumra való költözés

Main Menu

3D nyomtatás

Indította gaben, 2024 április 09, 15:30

Előző téma - Következő téma

s7manbs8

Ennél a nyomtatásomnál látszik hogy az a piramis alak is 6-7 réteget egyenletesen emelkedve nyomtat, majd ott van egy kiugrás, illetve utána egy másik helyen meg egy beugró.
 
A Z felbontásom is lehet esetleg oka, ha ezt nézném, ott 160 lépés egy mm, azaz 0.1 rétegnél az anyag mennyiség a kerekítés miatt előfordulhat, hogy 15/16 vagy 16/17 arányban változik egy egy sorban, ami esetleg észrevehető, de  mivel kerek szám ez a kerekítés csak nagyon ritkán lenne, nem pedig 6-7 soronként, ezt tehát nem tartanám oknak.

s7manbs8

Megfejtődött a rejtély, igazad volt, az asztalfűtés bekapcsolásával a tápfeszültsége a fej fűtésének változhat akkora mértékben, hogy ez meglátszik a nyomaton.
 
Elsőnek egy kúpon megjelöltem, hogy mikor kapcsol be az asztalfűtés, majd ekkor láttam is hogy eléggé a vonalakkal együtt van nagyjából, ezután az asztalt teljesen kikapcsolva nyomtattam egy ugyanolyan kúpot és lám, az eredmény a képen látható a jobb oldalin, megszűnt a sávozódás hiba.  
 
Ebből következik, hogy stabil tápot fog kapni a fej is, ezáltal nem befolyásolhatja semmi.  
 
Végre meg tud javulni a nyomataim minősége, most már látom hogy nincs megállás a milliomos státuszig, annyi melóm lesz a gépre ezentúl. :)
 
Hála neked a segítségért és a nagyon jó ötletekért. Meg aki még hozzászólt, azoknak is.
 
http://kepfeltoltes.hu/151030/PICT2853_kicsi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg" border=0>

s7manbs8

Ha z asztalfűtést is mondjuk a Marlin program nagy frekivel kapcsolná a PID-jét, akkor modnjuk nem ugrálna ekkorát a tápfesz, mert aránylag konstans áram folyna, de a motorok is arról mennek, amiről a fejfűtés, még azok is kissé befolyásolják, a lényeg, hogy stabil táp kell a fejfűtésnek, a motornak nem számít, meg az asztal se annyira érzékeny erre.  
 
A nyomatra minden, ami azt befolyásolhatja nagyon pontosnak kell lenni, ezekből is látszik, hiába a PID szabályzás , az nem tudja annyira konstans értéken tartani, ha a tápja ugrál.

keri

Sikerült megint eltörni az üveg asztalt.
Kipróbáltam a kész munkadarab lesöpörést. Frankón működött a kód amíg csak a levegőben próbáltam. Aztán élesben nem várta meg az asztal lehűlését, és túl erősen tapadt a cucc. Végül is a söprés sikeres volt csak feltépte az üveglapot, és ripityára törte a ventillátort. :) De amúgy jó lesz ez. Már látom magam előtt, hogy beállítom egy sötét sarkába a pincémnek es 2hét múlva egy vödör kacattal leszek gazdagabb... Ha valami el nem sz..ik.

KBalázs

De ez a lesöprés nem söpri le a nyomat köré tett pár próbakört. Tehát amikor másodjára ugyanazt, vagy nagyobb tárgyat nyomtatnál, ott útban lesz.

000000000

Az a kérdésem, hogy melyik szíj megoldás jobb?
 
 
 
http://cnctar.hobbycnc.hu/Vbody/2015.10.30/iPhone%20001.jpg" border=0>
 
http://cnctar.hobbycnc.hu/Vbody/2015.10.30/reference.png" border=0>

xmkwac9

Azt sikerült megmérni szkóppal/multiméterrel, hogy mennyivel csökkent a fejfűtésed tápfeszültsége?

keri

Az alsó azaz a CoreXY.
Előnye hogy szinkronban húzza mindkét oldalát a hídnak, az elsőnél a szíj nem akadályozza meg a híd oldalainak független mozgását, azt a mechanikának kell.
 
Hátránya a coreXY-nak viszont hogy hosszabb a dolgozó szíj, így a rugalmassága is nagyobb, illetve a keresztezés miatt két szintű szíjrendszerre van szükség, míg az elsőnél csak egy szintűre.
 
Gyakorlatban a coreXY vált be jobban, legalább is most ez a népszerű itt :)
 
Másik hogy rá kellet jönnöm, miután erősebb szíjra cseréltem, hogy a szíj rugalmassága nem olyan nagy probléma. Igaz hogy erős gyorszlásnál egyértelműen meglátszik, a lecsengő szinusz hullám a nyomtatásban, de ilyenkor már rángatja az egész gépet is, és mivel a munkadarab lényegében képlékeny, ezért ez meglátszik a felületi minőségben is. Minél merevebb a hajtás annál inkább. Szóval bár a fej pontosabban és gyorsabban mozog egy merevebb szíjrendszerrel, de a minőség érdekében visszább kellet vennem a gyorsulást, szóval a szíj rugalmassága nem túl nagy probléma a rendszerben.
 
Illetve máshogy probléma. Nekem a rugalmasabb szíjjal nagyobbak voltak a nyomtatások egy picivel, a mert a feszítés hatására megnyúlt a szíj, bár ezt azért lehet kompenzálni a beállításoknál.

keri

Illetve meg kell még említenem, azt is hogy nagyobb méretű és/vagy tömegű gépen, mint pl a tied, azt számolta Tibor45, hogy célszerűbb lehet közvetlen X,Y szíjhajtás, azaz hídra tenni az egyik motort, ami a fejet mozgatja, és külön szíjjal a hidat, mivel a híd tömegéhez képest eltörpül a motor tömege.
 
Így a rövidebb szíj miatt eleve merevebb hajtás lehetséges, és jobb gyorsulásokat lehet elérni, plusz a mechanika is ennél a legegyszerűbb.

keri

Ez igaz, de megkerülhető probléma.
 
Én többnyire brim-el nyomtatok, az meg lejön a munkadarabbal együtt, egyben megoldja a bevezetést is.
 
Másik ötletem erre, hogy elég közel kell nyomtatni a bevezető kört a tárgyhoz, így az után eresztés miatt lesz egy vékony összeköttetés, és az már elég hogy magával rántsa a tárgy.
 
Esetleg a tolólapra felrakni egy pengét, ami söprés után még letisztítja az asztalt.

keri

Most hogy mondod, nekem is feltűnt a ventilátor hangjából hogy változik a tápfesz az asztalfűtéstől, csak azt nem értem miért.
 
Nálam 360W-os 36V-os táp van. Erről megy az asztalfűtés és a motorok. Aztán ebből van valami LMxx step-down szabályzóval a 12V előállítva a a fejnek és az arduinónak. Tehát elvileg atom stabilnak kéne lenni.
 
Más kérdés hogy szerintem ez annyira nem probléma. Stabil a hőfok, erre való a szabályzás nálam. Igaz nálam nincs is olyan hiba mint nálad.
 
Persze észrevettem, hasonló hibát, de ez a réteg nyomtatási idővel, hűtéssel, és az alakzattal sokkal inkább összefüggésben van, szóval ez nálam csak a nyomtatási beállítás kérdése.

ezsolt74

A Corexy jobb mint a H-bot szíjelrendezés.
A H-bot-nál irányváltáskor az X tengelyt elcsavarja a szíj.Bizonyos mozgásoknál nem egyenletes a motorterhelés sem, ki lehet próbálni kikapcsolt gépnél, a motorokat próbáld meg forgatni ,és lesz olyan, azt hiszem akkor ha átlóban megy a fej hogy az egyik motort 2x olyan nehéz lesz forgatni mint a másikat.
Corexy-nél nincs ilyen, ott a motorok terhelése minden mozgásnál egyenletes.
Nekem sokkal szebben nyomtat azóta hogy átalakítottam H-bot ról Corexy-re.
Ja és Corexy-nél nem kell hogy keresztezzék egymást a szíjak, a két szíjat külön pályán (magasságban)kell elvezetni.

r7nybt86t

Sziasztok!3D nyomtató építésébe kezdtem,a mechanika nem gond.A többit meg kit-ben szeretném megvenni hozzá,e-bayon van egy pár.Érdemes-e ezekkel foglalkozni,vagy van -e köztük számottevő külömbség?Segítségeteket előre is köszönöm.

s7manbs8

Még nem mértem, majd megnézem azt is, mennyit változik, hány százalékot, voltot.

s7manbs8

Ha valaki olyan gépet használ, ahol a táp elég stabil, annál elő se jött ez a probléma, csak nálam pont egy sima 50 Hz-es táp van, meg valamennyi mikrofarad kondi, lehet azt növelve  a puffer kondit csökkenne a jelenség, de inkább adok neki stabil tápot egy PC tápot átalakítok 24V-os, stab táppá, akkor nem fog semmit változni.