.
Gondolom sokan ismeritek Varga Pista fórumtársunkat.
(övé volt Debrecenben az szép kis piros beburkolt eszterga)
Most szeretné egy 5 tengelyes gép elkészítésének munkafázisait megosztani velünk.
Kérek mindenkit, hogy a hozzászólások építő jellegűek, és témába vágóak legyenek.
Köszönöm a lehetőséget!
Eddig csak esztergákat építettem. Egy 4 tengelyes karusszelt és azt a kicsit amit Hatvanban és Debrecenben láthattatok. Sajnos egyéb okok miatt nem sikerült publikálnom a fórumon.
Most elég nagy fába (azaz vasba) vágtam a fejszémet, remélem nem csorbul ki idő előtt.
Üdv! Van róla fotód? Jó volna megnézni, mit alkottál.
Na, én már megint kavarok valamit. Akkor Varga Pista nem Trapista?
Azaz, hogy akkor kettő Gépépítő Varga István nevű fórumtárs létezik és ez nem az, hanem a másik.
Kutya se érti…[#integet2]
Természetesen van terv, az alkatrészekről fotó ami eddig már kész. Igyekszem minden mozzanatát megosztani veletek. Azt nem ígérem, hogy minden nap tudok válaszolni a hozzászólásokra, igyekszem. Amint lessz lehetőségem a feltöltésre rakok fel fotókat.
Kíváncsian várjuk!
Szia István!
Azt a négytengelyes karusszelt megnézném, van néhány fotód róla - gondolom!
Kezdhetnéd azokkal a képekkel a riportot!vagy esetleg videó munka közben?
Egy kis előtermék
A gépváz első elemei
Ez komolynak ígérkezik!
Szépen dolgozol!
Mivel van kivágva az anyag oxigénnel?le van sörétezve is?[#eljen]
Köszi. Igen lángvágás után sörétezés.
A négytengelyes eszterga

Hát ez jó nagy "szekrény" nem kukkantunk bele?[#taps][#wow1]
hűha, végre valaki nem viccel, kíváncsian várom a fejleményeket, lévén hogy én is egy 5 tengelyest szeretnék...
A dobozon túl
A vezőrlő szekrény
A főhajtás
Hát..... főhajtás előtted....
[#taps][#taps]
Gratulálok,nagyon profi munka!
Az esztergához tartozik az a 22kW frekiváltó?
Majd a kicsiről is rakhatnál fel néhány képet,mert sajnos nem voltam Debrecenben és nagyon kíváncsi lennék rá,kicsit közelebbről.
Azt hiszem büszkék lehetünk hogy a közösségünk tagja vagy!
És természetesen külön öröm, hogy végre rászántad magad az aktív fórumozásra :)
Csuda kis masina volt, nagyon tetszett, Debrecenben fel kellet fújnunk a pofánkat, amíg betuszkoltuk a liftbe. Jó, hogy itt vagy köztünk!
István, hová valósi vagy? (tájszólás)
Szívesen megnézném a gépeket működés közben.
Én ezt a gépet nem láthattam anno vagy 2-3 MachTech-el ezelőtt a Klavióval közös standon?
Nagyon jó! Gratulálok! Profi munka![#eljen]
Huhuhu ez nagyon frapáns kis eszterga!!!
Nagyon tetszik ez a kivitel kazán lemezekböl!
De anyira tetszik meg gondolom énis kivitelezek ithonra egy ilyen kiss 300...500mm es kis esztergát!
Köszi Svejk!
Nem csak rajtam múlt, az elhatározás eddig is megvolt.
Köszönöm Boldizsár!
Székesfehérvár
De igen 2007-ben a Mach-Tech-en.
Azóta sokat változott.
Ez az !!! és ott van az az átalakított E400-as aminek a látványa indított el abban hogy az EU- mat cnc-re változtassam!
De akkoriban még távoli volt a megvalósítás és csak az E400-ra kocentráltam, pedig ezt a gépet is meg kellett volna csudálni, ott álltam mellette.[#eljen]
Pár mobilos fotóm nekem is van róla valahol, majd megkeresem.
Egy képet én is csináltam róla :)
Ez AZ.
Ez nagyon szuper lesz.
Nagyon várom a fejleményeket.
Nagyon igéretes, le a kalappal.Az "X" híd hanyas lemezből van? Feszültségmentesítetted? Tali kompatilis lesz? Segítek majd cipelni.
Ez igen!
Ráadásul 5 tengelyes... van már tapasztalatod ilyen géppel? (szerszámpálya generálás, vezérlés) Vagy az majd az építés után jön?:)
Napról napra várom én is a fejleményeket![#worship]
Na és megbántad?
Az "X" híd 25-ös és 20-as lemezből van. Most találtam kemencét ahova befér. Természetesen feszmentesítem, mert most úgy szól, mint egy túlfeszített hangszer. Tali kompatibilis csak akkor lesz, ha én szervezem a talit!!! Kb. 4000 kg a tervezett súlya.
Még nincs. De már alig várom, hogy legyen.
Én még oda is elmegyek!
Van benne anyag rendesen! Majd szervezünk egy gyárlátogatást. Ekkora "hobby" gépet még úgysem látott a világ.
Remélem feltűnt a ""? Mert ez már a profi géptervezés és gyártás magasiskolája.
Jó volna, ha a festése hasonlítana valamilyen módon a kis esztergához. Ha majd a képe bejárja a világhálót, nehogy már valaki azt gondolhassa róla, hogy valamelyik "nagy" ország terméke [#worship]
[#eljen] jól dolgozol!Ne sajnáld az anyagot!Ha van lehetőség rá, biztosan olyan gép lesz belőle mint amire szükséged van , amihez tervezted.
Mint a kis piros esztergád, a szakítószilárdsági próba anyagok esztergálásához!
Jövőre a MachTech-re készülsz ezzel a gépeddel?
Szia! Miattad szét kell szedni a hobbyt is több kategóriára[#worship]. Ha jól emlékszem te Csepel környékén vagy a fesz. mentesítésre ajánlom a http://www.ac-sinus.axelero.net/Magyar/CegunkHu.htm céget . Magánban tudok több infót adni. Kész lesz én is látni akarom!!! Üdv
A tervezett mozgástartomány 2200 x 1200 x 500 mm. Természetesen szeretném megtartani a színeket, mert maradt festékem.
Köszi! Nem a MachTech-re készülök, remélem a kiállításra már egy műszakilag letisztult berendezést tudok vinni.
Köszönöm az infót, de Fehérváron megoldom a feszmentesítést. Ha kész lesz, mindenkit szeretettel várok.
Ha megrendeznéd Fehérváron vagy környékén a találkozót, végre fellélegezhetnének a Dunántúliak :)
Egyébként ez nem is tűnik olyan nagy hülyeségnek innen Veszprém mellől... :)
Csak én ismerek ott 50 km-es körzetben vagy 8 fórumtársat...
Természetesen vállalom, ha nem sértek meg senkit, és nem ütközik egy másik rendezvénnyel.
Nagy vasba vágtad a fűrészt, minden elismerésem!
Kátyúmentes utat kívánok a projekthez!
szia István!támogatom az ötletet,és nem sérti senkinek az érdekeit!:)))Ugye Dániel???!!!:))))
Halihó Mindenkinek!
Szerintem már rég szabad a pálya....
Nincs senkinek privilégiuma!
szia Árpád!nincs bizony,és ezt már valahogy elöbb elkellett volna már kezdeni,mert ez a sport nem tájegységhez kötött!:))))
Úgy néz ki, hogy az én érdekeimet sem sérti.
Hajrá!
e.
Sőt...Jelnkezem a talira!!!!
Milyen jó lenne egy találkozóra nem autóval menni,hanem kerékpárral,vagy gyalog. :))[#wave]
Jó az ötlet...csak látógatok számára ajánlott!!!
Nem szeretnét szétsz...a topicok...holnap törlöm a felesleget...
mint e nemes gondolat egyik kiötlöjétöl,ezt szerintem el is várjuk!:)))
Na jó, bringával megyek...
Üdv.
Lehet, hogy a név kötelez.....( Én is Varga István vagyok. ) és én is egy nagyobb tömegű gépet építek. ( kb 1500-2000 kg ) Te nagyon benne vagy a témában... Gratulálok.
És mindjárt szeretnék tanácsot is kérni, ha lehet.
A gép alapomat nem feszmentesítettem, mert próbáltam úgy megtervezni, hogy a hegesztés se húzza el.( egész jól sikerült) ezért nem tartottam utólagos vetemedéstől. ( kalapácsos csilingelés vizsgálat.. :-) De a híd sok hőt kapott, és lett benne egy kis hajlat. A kérdésem az lenne, ha feszmentesítem akkor az így marad, vissza áll eredeti állapothoz közeli állapotba, vagy egy köztes helyen megáll, csak belső feszültségek nem lesznek benne. ?
Azért kicsit többet kellene pedáloznod,mint nekem.
Bár én valójában nem is szeretek biciklizni,de azt a 20Km-t csak kibírnám valahogyan. :)
Egy ilyen rendezvény bőven megérne ennyi fáradságot!
A feszmentesítés hatására a vetemedés egy kicsit visszahúzódik, de alapvetően csak a bevitt feszültségek szünnek meg. Viszont az nogyon jót tesz a rezgések ellen.
Esetleg tudsz adni valami támpontot, kb mennyibe fájna egy 1600*600*500-as alkatrész feszmentesítése? (egyébként mekkora hőmérsékleten csinálják? )
Az ára a kemence méretétől ill. a géped súlyától függ. Sajnos nem olcsó 50-80 eFt.
500-550˙C felmelegíteni 1 óra hőntartás és 50˙C/óra visszahűteni.
Köszi. Szétnézek, hogy itt a környékemen hova férne be...
Sikerült közelebb kerülnöm úja a gépépítéshez.
A feszmentesítés után megtaláltam a zöld festéket.
Ez milyen lesz, mozgó asztalos ? Ez nekem ihletet ad az enyémhez is, húha kelleni fog nekem is egy kis vasanyag még úgy látom, az a 4 lap fogja tartani a kereszt tengelyeket, gondolom, jónak néznek ki a megoldások.
Igen az asztal mozog X-ben.
Nagyon klassz lesz! Hát még élőben látni és megtapogatni!
Szia,
Ez milyen hosszú?
Szeretem az ilyen szép és precíz munkákat!!!
Párat mondjál le a munkáidból! vagy add ki másnak mer' így nem lesz kész a talira a masina !!![#worship][#eljen]
3700 mm
Köszi!
A talira sajnos nem lessz teljesen kész. Azért igyekszem.
Az ilyen fejlesztéseket akkor kell csinálni amikor 'kényelmes' - tehát a kapkodás kizárva!
Feszmentesítés után kipótoltam az üres részeket.
HÚÚÚ! ez igen! Egy kőműves is betévedt hozzád?:))) a betonos oldal hogyan lesz lezárva?vagy így marad?
Gratulálok!
Nagy fába( akarom mondani nagy vasba) vágtad a tudásod.
Csak annyi kiegészítést tennék, nem X be mozog az asztalod ahogy elnézem, hanem Y -ba.
Lezárom lemezzel.
Köszönöm.
Igazad van. Habár még nem alakult ki, hogy a kezelő pontosan hova kerül.
Ne haragudj Danibá nem okoskodni akarok,csak mielőtt téveszme terjedne el.Általában a gép hosszabbik tengelyét nevezzük X tengelynek.
Egy kis idézet tananyagból:
Szerszámgép koordináta rendszere.
Géphez kötött, a Z tengely iránya a főorsó tengelyvonalával párhuzamos. Helyét a
referenciaponttól a vezérlés illesztésekor jelölik ki. Jobbsodrású koordináta-rendszernél, X a
hosszabb, Y a rövidebb tengely.
Igazából marógépnél én még nem láttam bal sodrásút,esztergánál már sokat.
Szerintem, ha szembeálsz a géppel, az"Y" mozog előre-hátra, az"X" mozog jobbra-balra és rajta a"Z" le-fel. Ahogy Dani is írta.
Pontosan!:)
Öröm nézni a méreteit. Van valami "titkos összetevő" a betonban?
Cementet szoktak beletenni [#eplus2] Attól jobb a szilárdsága. Nem elég a régi kőművesduma, miszerint: tegyél bele jó sok vizet, jó sok sóder, hadd kössön! [#nevetes1]
Bocsi [#worship]
Szia,
polimerbetonra nem gondoltál? Annak kevesebb a zsugorodása, és nem "engedné" el a lemezeket...
Jobbsodrású koordináta rendszer :
További infók Itt...
Én, szeretem az egyszerű, mindenki számára érthető beszédet.
Sajnos, a CNC marógép irányok terén elég nagy a sötétség, tapasztalatom szerint. Nevezgetik össze-vissza, de az általánosan elfogadott az alábbi tábla mutatja. Ajánlom másoknak is ennek figyelembevételét.
Stojka barátunk készítette ezt az emlékeztető táblát, amit az én könyvtáramba ebben a formában megtaláltok.
Más kérdés, hogy a munka, vagy inkább egy meglévő kód miatt fel kell cserélnem a tengelyeket. De ez csak alkalmi dolog.
1100 kg lett a híd súlya.
Kűldök egy híltit meg pár dűbelt hogy a sineket fel tudd rögziteni!!!
Gratula , ebben van anyag!!!!
Nem semmi! Várom már, hogy körbe tapogassam és megcsodáljam.
Gratulálok!!!
Hogyan mérted meg a súlyát?
Nem mértem meg.
Az Solid Edge számolta ki tizedpontosan, de én egy kicsit csaltam és kerekítettem, hátha téved.[#integet2]
Nagyon egyszerű a mérés!
Egy másfél tonnás targoncára felpakolsz még a híd mellé nyolc zsák cementet,és a targonca orra esik.:))
Tényleg nagyon brutál lett.
Egyszer láttam már hasonló méretű hídat tömör,vibrált vasbetonból kiglettelve,bevakolva,csak az mozgó hídas gép volt.
Egy kis alapozás.
István én egyet hiányolok a hidadból.
Nem kellett volna valami combosabb "betonakadó" anyákat elhelyezni a kitöltésben és száradás után külső csavarokkal nekihúzatni a lemezt a betonhoz ?
Szia István ! Remélem ez a gép ott készül valahol a közelben!hogy körbejárhassuk!Nagyon szép munka!
A két talplemez hogyan lesz síkba munkálva?
Szia Laslie!
Nem a betonhoz lessz fogatva hanem 16db M16-os csavarral a #73-n látható alapkeretre.
A két talplemez egy felfogással lessz megmunkálva a lineáris vezetékek befogadására alkalmas hornyokkal együtt.
Félreértettél.
Nem arra gondoltam, hogy lecsavarozod az udvar közepén a hidat hanem arra, hogy a hídon levő vízszintes vasakat ahová a lin-sinek kerülnek , annak a környékét neki húzatni a belső betonodnak.
Feltételezem már a száradáskor elvált a belső beton a külső kazánlemezedtől és vele együtt a lin-sínek felrögzítési pontjaitól.
A lin-síneknél élben merevíti 20-as kazánlemez ami 2 oldalról hegesztve van (#82-es képen talán látszik).
Szép napot kívánok mindenkinek. Eddig még nem írtam a fórumba. Ilyen szempontból új hús vagyok, :-) viszont több mint egy éve lelkes olvasója vagyok. Idén én is gépépítés mellet döntöttem nem is annyira hobbi, mint inkább kereset kiegészítés címen :-). Ez a hosszútávú terv, mert rengeteg tanulnivalóm van addig még. Szakmámat tekintve fémforgácsoló és géplakatos vagyok, de a CNC-t még nem nagyon tanultam (kevés CNC eszterga volt közép suliban), viszont nem áll messze tőlem és nagyon érdekel. El is kezdtem építeni egy CNC marógépet, hasonló konstrukcióval és koncepcióval, mint ez a monstrum. A sajátom, ha egyszer kész lesz (sajnos nem sok időm van rá) jóval kisebb és nem 5, hanem csak 3 tengelyes lesz. Nagyon stabil, merev és nehéz gépvázat akarok építeni, relatív kevés pénzből, úgyhogy a sok vas és a beton kezdetektől fogva ott motoszkált a fejemben, már az előtt mielőtt ezt a gépet megláttam volna. Továbbá ehhez nagyban hasonló kizárólag mozgó asztalos, merev hídvázas (ha így hívják egyáltalán) gépben gondolkodtam, mert szerintem ezt tudom a lehető legmerevebbre megépíteni. Még akkor is inkább ezt választom ha azonos munkaterület mellett ez több helyet foglal egy fix asztalosnál. Ez nem volt annyira szempont.
Úgyhogy nagy érdeklődéssel vártam volna a folytatását ennek a topicnak és nagyon sajnálom, hogy már több mint egy éve nem írt ide senki. Úgy gondoltam, hogy egy hozzászólással előrehozom a topicot, hátha valaki tud valamit erről a gépről és/vagy Varga Úr előkerül és tovább publikálja ennek a nem mindennapi gépnek az építését.
Egyúttal rövid bemutatkozónak is szántam ezt a néhány sort. Elnézést kérek mindenkitől, ha ez nem teljesen ide való, legfeljebb átteszitek máshová. De mivel az én gépem is nagyon hasonló konstrukció lesz, úgy gondoltam talán elfér itt.
Üdv: Major Sándor
Szia!
Üdvözöllek a lelkes gépépítők körében!
Sajnos, több mint egy éve nem tudtam folytatni a gépépítést anyagi okok miatt.
Viszont elkezdtem egy hasonló felépítésű marógépet 1000x500x300mm-es mozgástartománnyal. Hamarosan teszek fel róla képeket.
Szervusz,
Köszönöm szépen!
Hát igen, a piszkos anyagiak! Sajnos az nekem is jelentős gondot okoz a másik meg az idő hiánya. Úgyhogy igen lassan haladok, de kitartok! :-)
Majd én is szeretnék egy épül a gépem topicot, de egyenlőre még nem érzem úgy, hogy publikáljam.
Ezek szerint majd valamikor folytatod a monstrumot is, csak most pihen. Nagyon kíváncsi lennék az új kisebb gépedre, mert az enyém is hasonló méretekkel fog rendelkezni, kb. 700x400x250. Függ attól, hogy milyen síneket találok használtan jó árban és állapotban. Nagyon várom a képeket.
Ez nagyon frankó!Azt megkérdezhetem,hogy milyen progival készítetted a modelleket,mert nagyon jó lett.Bár a kész gép biztos mégjobb lesz:-)
mekkora sínekkel tervezed?Ahogy elnézem ez valami nagyon masszív munkára lesz.A váz ki lesz öntve betonnal vagy hasonlóval?Bár a képeket elnézegetve biztos jó súlyban lesz így is a gép.Még 1x gratulálok.[#worship]
SolidEdge V16.
20-as sínek lesznek minden tengelyen.
Alsó marad üreges a hűtőfolyadéknak, a híd az ki lessz öntve betonnal.
ha nem veszed bunkóságnak akkor megkérdezhetem,hogy te melyik Varga István vagy?Aki a Fehérvári talit is rendezte?Mert csak itt a fórumon ismerek(tudok) három Varga Istvánról.
Igen
Így is sajnos csak pár arcot bírtam névhez kapcsolni a talin----> a következőre is kel kell majd menni.
Remélem,hogy a következő talin megcsodálhatjuk majd valamelyik "monstrumodat".Marómotornak csak egy ilyen a modellben is látható magas fordulatú motor van betervezve?Mert ahhoz nagyon masszív egy gép lesz.Mondjuk akkora túlzásokba sem kell esni,mint én,mert nekem meg nem bírja el a gépem azt a batár motort,ezért át kell alakítanom keresztasztalosra,mert akkor már lehet a z-t tehermentesíteni.
Ebben már van nem kevés tervezési munka is és látszik az is, hogy egy ilyesmi gép működési követelményeinek is próbál megfelelni a vázszerkezet is, nem semmi, további sikeres haladást kívánok a gép építésében és a majdani használatában is. [#eljen]
Klassz lesz![#eljen]
Hanyas lemezből vágattad a gépelemeket? Gondolom, lézerrel?
A Fehérvári Talira kész lesz? El is hozod? :))
Köszönöm!
3, 5, 6, 8, 10 lézerrel a vastagabb lemezeket lánggal.
Nem irigyellek mikor össze kellesz hegeszteni
a keretet.
Janko
Szuper.
Jól látom, hogy a híd-alap kapcsolatnál (is) be van tervezve egy kis megmunkálás? Ha igen, a híd alját is meg szeretnéd munkáltatni? Ha igen, azt vajon hogyan fogják megoldani? Horizontális gépen?
Az átlátszó sárga lemezek (asztal oldalán (merevítés?), ill. ágyvezetékek között) más anyagból vannak? Vagy csak a mi kedvünkért javascript:put('worship') áttetsző?
[#worship][#worship]
Szerintem nem kell megmunkálni csak kell 3-3 szintező csavar, beállítnai és a hézagokat megfelelő anyaggal feltölteni. Nagy gépeket is építenek így. Nyilván nem 10mm feletti hézagról beszélaek hanem 1-2 max.
Én epoxival átitatott szövetrétegekkel csináltam/tervezem csinálni ezt az ügyet, bevált kis dolgoknál, de megnyugtató, hogy alkalmazható komolyabb gépek esetében is (de azért gondolom egyedi készítésű gépekre gondolsz - ?).
Csak azért kérdeztem, mert mintha István rajzán lenne ott vmi. megmunkálás.
Hát… Tőled megszokottan, megint olyasmi születik, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Ez hobbynak már nagyon profi gép lehet. Vagy már nem is hobby gépnek szánod, hanem ipari mennyiségű termelésre? Már a zöld alátét asztal is nagyon erőteljes konstrukció.
Persze megint érdekel egy csomó részlet és nincsen türelmem kivárni a dolgok alakulását, hogy majd meglássam. Tehát:
A zöld alátét asztal hosszabbik oldala alatt, a relációs jel mintájú merevítő, az milyen átgondolás eredménye?
A gépalap külső derékszögű merevítőin le van vágva a derékszögek sarka, hogy a három lemez találkozásánál ne keletkezzen feszültséggyűjtő pont. De a gépalap belső merevítő téglalapjainak sarkai meg vannak hagyva. Mi okból?
A hídlábak vonalvezetése már letisztultabb, mint az előző konstrukción volt, (Nincs hátul törésvonal.) de Y síkban még most sem tartanak össze felfelé. Csak mert így is bőven elég merevek, vagy más oka van?
Nem annyira az érdekel, hogy milyen lesz a gép, hanem hogy miért pont olyan lesz. Melyik megoldás mögött milyen gondolatok, okok, összefüggések állnak. Írhatnál ezekről valamit, ha időd engedi.
Azok a motorok e240 szervók?
Eltudnád küldeni nekem stp-ben?
Jól látod az alap és a híd is megmunkálásra kerül.
Igen horizontális gépen.
A sárga lemezek oldalburkolatok, a gépalapon pedig takarás.
Az asztal hosszirányú merevítését kellene elvégeznie. Hogy miért így, az asztal alatt helyezkedik el a vezérlés és nem akartam, hogy nagy helyet foglaljon el a merevítés.
A gépalap kívülről lessz végíghegesztve. A varrat miatt vágtam le a merevítő sarkát.
Úgy gondoltam így is elég merev lessz, nem akartam a gép szélességét tovább növelni.
Ilyen szép lett a lézervágás (szépen illeszkednek a merőleges lapok), vagy lett valami csinálva a lemezek éleivel?
Szerinted hőkezelés nélkül kb. milyen mértékben húzódna el hosszútávon egy hasonló szerkezet?
Igen a lézezvágás jó felületet ad. Még sorjázni sem kellett.
A szerkezet a hegesztéstől húzódik el, nem az időtől. A feszmentesítés az anyagba bevitt hő hatására keletkezett feszültségeket szünteti meg.
A híd.
Jaj, te fiú! Máá megint mit csinálsz.[#eljen][#worship]
Előre is elnézést, nem szeretném húzni ezt a témát, de én is azon morfondírozom, hogy a tervezett gépemben mennyi hegesztés legyen, és ezek a kérdések -mivel nem hegesztettem még marógépalkatrészeket, és nem is próbáltam ki ilyeneket- ködösek előttem. A lényeg, hogy a megmunkálást (ha ki tudok találni elfogadható alternatívát) és a hőkezelést lehetőleg szeretném megúszni (mindenképp csak az "alap" lenne hegesztve). Mivel nálad rengeteg hegesztés van, továbbá egészen biztosan valódi hozzáértő vagy, ezért szeretnék kicsit tanulni erről az ügyről.
Tehát én így gondoltam/véltem tudni -vakfoltokkal-, kérlek javíts ki, ha időd engedi:
Kezdetnek meg van hegesztve a szerk. Ezen a ponton már feszültség és alakváltozás is "került bele". Namost ha NEM hőkezeljük, annak az alábbi következményei lesznek:
1: terhelés hatására, a benne lévő feszültségek miatt másképp viselkedik a szerkezet (ez vajon mennyire szól bele a gép működésébe, azt belevéve, hogy sok rezgéscsillapító elem is lenne a gépen, pl. beton kitöltések, polimer-beton alkatrészek...?).
2: ha fel akarunk munkáltatni referencia felületeket, jobban "elugrik" a gépről levett darab (ezt sem tudom, hogy mennyire jelentős, hiszen alig van eltávolítva egy kis anyag, gyanítom, hogy pl. jelen esetben nem ez a hőkezelés fő oka -?).
3: -amit a legfontosabbnak gondoltam, hogy- idővel, a hőkezeletlen szerkezetben lévő feszültségek relaxálódnak, és magától elmászik kisebb nagyobb mértékben a geometria (HA van ilyen, nem elhanyagolható része az ügynek, ennek a mértékét sem tudom megsaccolni, nyilván a hegesztés közben fellépő deformáció tört része, de mondjuk egy 80x120 másfél méteres egyik oldalról sűrűbben hegesztett zártszelvény el tudom képzelni, hogy idővel tovább alakváltozik mundjuk fél-egy millit a rászerelt vezeték-alap egyenességének a rovására -?).
Szóval summázva: világos, hogy az általad is alkalmazott sorrend a szabatos, és szakszerű, ezt tudom én is. Viszont ha azt az egy-két százezret, amit a hőkezelés, szállítás és utómunkálás kíván, meg szeretném spórolni, szerinted mire lehet számítani? Tegyük fel, hogy sikerült valahogy egy megfelelően egyenes sínt összehozni a hegesztett alap tetején... Vajon ez egyenes is maradhat hosszútávon? Ill. mi más gond adódhat?
Remélem ez a téma érint még pár építőt..
Köszönöm!
Szia
Ne igy közelitsd meg .Elöször nézd meg hogy az általad tervezet gép nagysága és sulya miatt ven e lehetöséged a feszültség mentesitésre .
Ahol feszültség van az ott is marad , az utolagos megmunkálás ezen nem segit , de nagyon fontos ennek a "feszültségnek" a mértéke , egyáltalán érdemes e vele foglalkozni vagy megoldhato pl ellenfeszitéssel ( alapváz csavarodás pl egy vastag alaplapra rögzitésével ) A szakaszos hegesztés nem visz akkora feszültséget a vázba mint egy folyamatos hegesztés .Ha azt nézzük hogy az anyag minél jobban felmelegszik annál nagyobb a feszültség mértéke akkor még egy hegesztés utáni kényszerhütés is segithet ezen ( pl: vizes rongy és utána ujabb hegesztés ) .Ezt a hegesztök jobban értik .
Ez nem híd, hanem a Váralagút vazsból [#nevetes1]
Gratulálok, ez egy komoly gép lesz!
Egy kis adalék a hegesztett szerkezetek feszültség csökkentéséhez. A vibrációs feszültségcsökkentés a helyszínen elvégezhető, nincs hőkezelési vetemedés, ma már elterjedten alkalmazzák.
http://www.auriam.hu/fotok/Generator_haz_2.jpg
Bocsánat, nem vettem észre, hogy ekkora a linkelt kép.
[#wow3]
Átméretezed és ugyanazzal a névvel felülírod a szerveren. Így a probléma megoldva.[#wave]
A gond csak az, hogy nem az én szerveremen van, feltörni meg nem illik… [#whatever]
Csináljunk belőle mozgóasztalos CNC –t :))
Megcélozva a rekordok könyvét:))
[#nemtudom]
De mit keres ott az autóm?
Színre típusra passzol :)
Szerinted van olyan hatásos, mint a hőkezelés?
Szerintem, a nejednek szánta a titkos felvételt.
Tudatni, hogy akkor nem is ott, és akkor voltál.
Lesz ajtócsapkodás huzat nélkül is[#nevetes1][#nevetes1][#nevetes1][#fogmosas]
Nagy előnye a hőkezeléssel szemben, hogy nem deformálódik a szerkezet, a feszültségcsökkenés közben, ezért a megmunkálandó felületekre nem kell nagy ráhagyás, valamint a gyártás helyszínén alkalmazható, sőt hegesztés közben is. Általános felhasználásnál önmagában is elégséges. Ma már az iparban jelentősen elterjedt.
Alkalmazzák hőkezelés előtt is, ilyenkor megakadályozza a hőkezelés közbeni deformációt, és szinte 100 %-os feszültségcsökkenés érhető el, viszont ilyenre ritkán van igény.
Én is hasonló felépítésű gépet építek és sokat agyaltam a feszültségmentesítésen, szükséges-e stb. Keresgéltem, hogy mibe kerülhet, akkor találtam én is ezt a vibrációval való feszültségcsökkentést, amit sasi javasolt.
Érdemes átolvasgatni a weboldalukat:
Auria M Kft. Engem teljesen meggyőzött, elméletileg mindenben jobb a hőkezeléstől és olcsóbb is. De még nem kérdeztem mennyi lehet és hogy lehet ezt a helyszínen megoldani, messze vagyok még a kész váztól. :-( Üdv, jó olvasgatást.
Pár dolog nagyon nem világos, de gondolom csak nekem nem.
A termikus feszmentesítés egyik fontos igénye, hogy a munkadarab hőmérsékletének minden ponton megegyezőnek kell lennie. Ezzel szemben a dinamikus mentesítés, éppen hogy egy ponton, egy irányból hat. Vagy minden varrat fölött megismétlik? Esetleg több irányból is?
Másik dolog, hogy egy összetett alakú munkadarabra messze nem egy rezonancia frekvencia jellemző, hanem különböző pontjain mérve, különböző irányokban más. Melyiket veszik alapul a szubharmonikus zóna megállapításához?
Azután meg a rezonáns frekvencia változása alapján állapítják meg a kezelés sikerét. De az minden szerkezet vagy sűrűségváltozáskor bekövetkezik, töréskor, repedés terjedésekor is. Lehet, hogy úgy érik el a feszmentes állapotot, hogy közben tönkremegy a munkadarab?
A kész szerkezetre egy helyen kell felhelyezni a rezgéskeltőt, és a szerkezet összes feszültségét lekezeli. A #137-ben linkelt fotón baloldalon a rezgéskeltő, tőle jobbra az érzékelő van elhelyezve.
Kisebb darabokat (100 kg alatt) vagy rázóasztalhoz erősítenek, vagy több szerkezetet egymáshoz.
Hegesztés közben is lehet alkalmazni, így a késztermék feszültségmentes lesz.
Úgy gondolom, egy összehegesztett szerkezetnek (vagy csak egymáshoz rögzített) egy rezonancia frekvenciája van. Ezt a frekvenciát kezelés közben nem szabad elérni, de a linkelt leírásokban biztosan olvastad. Ha ez a technika tönkretenné a terméket (gépváz, hídelem, felüljáró kritikus elemei, zsilipkapu, stb.) a megrendelők nem írnák elő a ezt a kezelést.
Ma kértem árajánlatot egy cégtől vibrációs feszültségmentesítési költségekről:
100 kg-ig 150 Ft/kg, 100-500 kg = 50 Ft, 1000-1500 =35 Ft, stb, 5000 kg felett 16 Ft/kg.
Nekem ez nagyon baráti árnak tűnik.
Bár a kemencésnek sem tudom a pontos árát.
De a kemencésre mindig várni kell mikor lehet besuvasztani az adott darabot.
No, akkor hogy is lehetne ilyet házilag csinálni? :))
Első lépésnek be kell menni egy sekszshopba, és venni egy vibrátort? [#circling]
Az árból kihagytam az áfát, de még így sem vészes.
Egy kis összefogással meg tudnánk csinálni, csak üzleti célra nem használhatnánk, mert szabadalmi védettség alatt áll. Gondolom, voltak annyira előrelátóak, hogy nem a technikát, hanem az eljárást védték le.
[#hehe]
A képek alapján nem tűnik hobbylehetetlennek. A rezgéskeltő úgy nézem egy fordulatszám szabályozott vibromotor. Az érzékelő egy integrált gyorsulásmérő szenzor. A többi pedig a szoftver, meg a tudás. De hogy hegeszteni rezgő asztalon?
Szerintem az amplitúdó minimális.
Melyik képen is látszik hogy villanymotor?
Hát igen a software... :(
A kollégám amikor kazánt csinált vagy javított, az is mindig püfölte a vasat, azt mondta feszültségmentesít, én meg azt mondtam, hogy csak minket idegesít a hangoskodással hétvégén.
Ja, látom már. most hogy mit kell nézni, látom, hogy a két egység külön van azokkal a menetes X-láb szorítókkal odafogatva.
Tegnap én azt egy egységnek néztem.
No ebbe érdemes lenne belemélyedni.
Tól-ig mekkora lehet a szabályozott freki?
És főleg hogy lehetne egzaktul mérni, hogy csökkent a feszültség a szerkezetben. Egyszerűen hang után, figyelve mennyire csilingel?
A hobby frekvencia az szerintem 1Hz-500Hz között.
2.oldal, kettes ábra mutat egy kezelési lapot, vagy mi ez. Alul írja, hogy egy 7.500LBS (3400kg) súlyú 19x42x170” (48x106x431cm) méretű, 1020HRS anyagú, (melegen hengerelt normalizált acél?) hegesztett oszlopot rezgetett,
a 2A rezgetővel, először 59Hz-en 25percig, azután 54Hz-en 10percig.
Rezgősre kéne készíteni a hegesztő invertert. Ezt a nagy vasat bosszantja avval a kicsi piros izével ott a végén.
És vajon színuszos rezgés jó lehet?
Mert egy motoros rezgetővel csak színuszosat lehet csinálni, ha jól sejtem.
© sasi #137 linkjén épp szinuszosat ir.
Ja, akkor figyelmetlenül olvastam,nem rögzült.
Te már jól bele is ástad magad. :)
Lehet hegesztés közben fix frekivel rezegtet?
Ha ennyi irodalma van csak nem lehet rossz technika.
De még mindig az a fő kérdésem, hogy hogy lehetne mérni, hogy mit csináltunk, ha elkezdenénk kísérletezni a dologgal.
Nem lehet bonyolultabb ez a technika, mint mondjuk RC-nek megépítenie a lézert anno.
Az önfrekvencia ismétlődő detektálásával lehetne ellenőrizni a hatást. Az anyagban lévő mechanikai feszültség emeli a rezonancia pont frekvenciáját. A feszültség csökkenése pedig a rezonanciapontot lefelé tolja. Ha esik a munkadarab önfrekvenciája, akkor csökkent a benne lévő mechanikai feszültség. (A fekete és piros mérési görbék szerint a rezonanciapont 59-54=5Hz-et esett)
Önfrekvencia láthatóvá tétele és minták összehasonlítása (nem hiteles mérése) gondolom egy olcsóbb gyorsulás érzékelővel és hozzá kapcsolt PC oszcilloszkóp spektrum analizátorával (PicoScope?) lenne lehetséges. Meg egy egységugrasztó félkilós kalapáccsal.
Olcsóbb mini szenzort forgalmaz a PIM Kft. Akár TO5 tokban. (Lehet, hogy a mobil telefonokban is hasonló van?) Próbálom megtudni az árát.
Az ST magyarország épp az elmúlt hetekben tartott nálunk bemutató tanfolyást egy új Coretexes ARM proci evalboardról. Valami kemény 3600 pénz a panel, és van rajta gyorsulásérzékelő is, meg teljes példagyűjtemény a használatához. Simán USB-n égethető, C fejlesztő van ingyen hozzá.
Esetleg arra a panelre lehetne fejleszteni?
Na, csak elírtam: CORTEXES
Több okból is fogalmam nincsen.
Teljesen de tök sötét vagyok a programozáshoz, és nem tudom mire készült az a gyorsulás érzékelő. Előfordulhat, hogy nem rezgések, hanem lengések érzékelésére szolgál, és éppen hogy még rezgéscsillapított is. Mi is történne, ha egy mobil eszköz minden kicsi rezgésre megpróbálna reagálni.
Na kábé ennyit értek én is hozzá :)
Szervusz István,
Nem hiába vártam a képeket, nagyon jó az új géped is. Milyen nehézre kalkulálod a csupasz vázat és az egészet?
Szerintetek ugyan ilyen felépítésű gépnél, ahol a Z-nek mélyen le kell nyúlnia a hídról, melyik jobb, merevebb megoldás a Z megvezetésére?
1) a Z lineáris sín az X tengely szánon van felszerelve és a hozzá tartozó kocsik a Z felépítményen (talán ez a hagyományo)
2) vagy fordítva, úgy mint ezen a gépen, hogy a sínek a Z felépítményen a kocsik a X számon vannak elhelyezve.
Sajnos a Z-nek, így is úgy is le kell nyúlnia, így nem tudom van-e különbség a két megoldás között merevségben. Én talán ez utóbbira szavaznék most.
Ennek a feszmentesítő eljárásnak, talán érdemes lenne nyitni egy új topicot. Szegény Istvánnak szétszedjük a topic-ját ezzel. :-) Igaz ide is tartozik, mart hátha kipróbálja és mond róla tapasztalatokat.
Tomktom topikjában lett boncolgatva a téma, a 2-es a nyerő elvileg!
Köszönöm az információt!
Én nem ismertem a vibrációs feszültségcsökkentés lehetőségét.
Lebeszéltem a céggel aki csinálja, pénteken jönnek és feszmentesítünk.
Szuper!
Akkor még a holnapi napod szabad, hogy telepítsd a rejtett kamerákat, egyéb ipari kémkedéshez használatos eszközöket. :)
Komolyan, szedj ki belőlük minden infót!
Melyikkel? Ezzel a vibrissel? [#vigyor2]
Klasszul alakul![#eljen]
Profin megtervezted és profi a csapatod is![#worship]
Nagyon jól néz ki ez a gépváz!
Kíváncsi vagyok a feszmentesítésre, ahogy lentebb is írtam, én is ezzel akarom megoldani. Képeket, ha tudsz készíts erről is és kérlek számolj be a végeredményről.
És mennyibe fog fájni a teljes feszültségmentesítés? Ahogy sasi is írta lejjebb, kilóra megy?
Szia István!
Írtam neked mail-t, az lenne a kérdésem hogy megkaptad? Mert válasz nem igazán jött a kérdésemre.
A feszültségmentesítés.
Elég gyorsan elkészült. Majdnem több idő volt az összeszerelés, beállítás mint maga a feszmentesítés.
Az ár meghatározás kilóra megy a #149-ben leírtak szerint.
Éreztél rajta változást? Kalapáccsal megkongatva más a hangja?
A dokumentum mit mutat?
Örülök, hogy sikerült hasznosítani a feszültségmentesítés e módját.
Úgy két éve már próbáltam bedobni a köztudatba itt a fórumon, de a „szakértők” rendesen lehurrogtak, én meg nem voltam eléggé kitartó, ezért hamar lecsengett a téma, nem látták meg benne a lehetőséget a fórumozók.
A tapasztalataidról szívesen olvasnánk!
Kopogtattam kalapáccsal elötte és utána is. Én véltem rajta valami változást, de a szakember szerint nem nagyon sok feszültség volt a szerkezetben.
A diagramot nem nagyon volt időm tanulmányozni. A számlával együtt fogom megkapni. Ha megjön közzé teszem.
Én közel sem vagyok szakember esetleg az idézőjelbe tett szakértő, de Varga Pista képeit elnézve legalább annyira hihetetlen hogy működik, mint Jóska Pista bácsinak, hogy a repülő mitől tud repülni.
Még csak nem is tényleges vázra csupán az asztalra van fogatva a rezgéskeltő és a pillanatszorítókon megy át a rezgés.
És ettől még a híd bal felső sarkában is lecsökken a feszültség.
Én nem kételkedem a tudásban, csak hitetlenkedem a buta fejemmel. :(
Még egyszer köszönöm, hogy hozzásegítettél az információval!
Tapasztalatokról akkor tudok beszámolni, ha elkezdjük a forgácsolást. Igyekszem odafigyelni és mérni az esetleges alakváltozást.
Épp most akartam írni a képekre, hogy tudjuk hogy csendes, szerény vagy és csak akkor szólsz velősen ha muszáj, de most kivételesen ne fogd vissza magad!
A képeid csak annyit sejtetnek mint a cég honlapján levők.
Nem hiszem el hogy nem tudtátok elvinni a komát ebédelni, míg valaki lekapta volna a burkolatot :))
Ez most nekem annyira misztikus, mint 200 éve a többségnek az elektromosság. :)
100%-ig még engem sem győzött meg, de a mások tudását elismerem és fejet hajtok előtte.
Majd a bizonyítékok...
Az lenne az igazi, ha a másik gépet (mert ugye 2 készül) hagyományosan feszmentesítenétek.
Ha gondolod rendezünk egy gyűjtést a különbözetre. :))
De komolyan...
Az eljárást 35 éve alkalmazzák, hazánkban 20 éve van jelen, viszont csak az utóbbi években kezd szélesebb körben terjedni.
Én valahogy úgy érzem, mintha ez a feszmentesítés úgy történne, hogy a rezgéstől a feszültséggócokban mikroméretű alakváltozások történnének.
Modellezve tán úgy tudnám megfogalmazni: a feszgócokat ha gyurmának képzelem, amik "összeragasztják" az alkatrészeket, és jól megrázom a szerkezetet, a rázástól a gyurma a helyére igazodik némi alakváltozás kiséretében.
De ez csak a képzeletem, egyáltalán nem biztos, hogy mégcsak hasonlít is a valóságra.
Elhiszem..
Gondolom az ilyen tudatlan hitetlenkedők miatt, mint én nem terjedt el hamarabb.
Le vagyon írva a működése úgy #130 és #160 környékén.
Csak meg is kell tudni érteni.
Mennyi időt volt a tényleges vibráció?
Olvastam, de magunk között szólva az inkább marketingszöveg. A pontos folyamatok lezajlását nem részletezi - tök érthető okokból
Én az oktatás hiányosságának vélem a dolgot, az ipar alkalmazza, de kevés helyen tanítják…
A tegnapi ívhegesztős könyvben, -ྐ-es kiadás- klasszul le van írva a plazmahegesztés alapja is.
Én csak 2000 táján találkoztam vele.
Régebben a Révai lexikont olvasgatva is sok régi-új dologgal találkoztam, amiről azt hittem friss találmányok.
Kb. 1 óra
Érdekes egy szerkezet! Én is azt kérdezném, hogy mennyi idő volt mire megcsinálták? Átlagosan ahol írják (fémek legtöbbjénél 20-40 perc alatt végbemegy a folyamat).
Ha ez ilyen könnyen megy nekem távcső tükröt is lehetne feszmentesíteni rázogatással, ha valami piszok rosszat öntenék házilag nyersanyagot ... :) ?
Egy nagykalapáccsal ügyesen ütögeted az üveget, aztán minden lerepedt darab hozzájárul a feszültség csökkenéséhez…
A viccet félre téve, érdekes kérdés, ugyanis a fém kristályos szerkezetű (általában, mert amorf is lehet), az üveg meg amorf.
Nem akarok itt túl sokat kotyogni, az üveget is hagyományosan bizonyos hőfokra melegítéssel szokták így e célból kezelni tudtommal, de ezt a mechanikai módszert még nem hallottam ilyen anyagra sem, vagy hogy alkalmazható lenne e.
Szervusz István,
Hogy hogy a feszültségmentesítés idejére fordítva lett felhegesztve a híd a vázra?
Volt valami apropója (tehát szándékos valami okból) vagy csak így eset, így fordult a daru? :-)
Tényleg hihetetlen, hogy ez működik. De nem merném megkérdőjelezni egy több évtized óta fejlesztett és használt módszer működőképességét. Azt, hogy kamu, meg végképp nem feltételezném, hamar kiderülne a turpisság. :-)
Tehát akkor simán működik, hogy együtt feszmentesítem az egész vázat. Én is így gondoltam valahogy, hogy összeszerelném.
Nekem az oszlopaim is külön darabok lesznek a hídtól.
Szerinted elegendő, ha a különálló darabok össze vannak csavarozva keményen, vagy mindenképpen össze kell hegeszteni ideiglenesen mint nálad.
Üdv: Sanyi
Véletlenül raktuk fel fordítva a hídat.
A darabok összerakásához elég lett volna csak pillanatszorítókkal összefogatni. A csavarozás teljesen jó.
Jómunkás emberek [#vigyor3]
Értem, így sikerült. [#nyes]
Akkor most jön a híd betonozása? Vagy előbb gépi megmunkálással a csatlakozó felületek lineárisok helyeinek felmarása és aztán betonozol?
Én szerintem a feszültségmentesítés után előbb megmunkáltatom, aztán betonozok, így már csak nem megy el semmi méret. Viszont nem mindegy milyen súlyt kell elszállítani a gépműhelybe.
Ma eljutottam a betonozásig.
Klassz!
Mekkora súlyra számítassz? Betonvasakat tettél a bordák közé? Le fogod lemezzel hegeszteni?
Recept, adalékok, arányok, tömörítés, hőmérséklet? Hogyan feszíti a kötő beton a feszmentesített acélt?
Menetes furatok készek már rajta, vagy ezután készülnek? (Ütve menetfúróval. Hi..hi..)
Kár, hogy a betonozásnál mindig megakad a dolog! :-(
Megesz már a fene, hogy lássam az egyik gépedet működni.
A feszmentesítés jó lett? Mennyibe került végül?
Ezek szerint a betonozás után következik a sínek helyének megmunkálása.
Egyébként Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek.
Szerencsére nem akadt meg.
Hamarosan képek.
Ez a feszmentesítés nekem is izgalmas lenne.
Egy körasztal vázat kell összeácsolnom, de anélkül valószínűleg nem lesz OK.
Tudnál segíteni, hogyan elérhető a technológia ?
Igaz, hogy a munkásaid majdnem megették a pörköltünket, de hegeszteni azt tudnak, ez tény. [#eljen]
A múltkor beszélgettem egy fórumtársunkkal, hogy ezeket a gépeket már nem lehet űberelni, azt hiszem megint csinálok inkább egy írógépkocsis gépezetet ablaktörlővel. [#rinya]
De aljas dolog ez az irigység... :)
Mostanság,úgyis divat a RETRO.:)
Klassz![#eljen]
Köszönöm a nevükben is!
Pedig ha tudnád, hogy egy részét én hegesztettem.[#crazya]
Ma délelőtt éppen szóba jött a géped vibrációs feszmetesítése.
Bizonyítottnak látod-e a technológiát?
Szia István!
mekkorák a golyósorsók átmérőben?
Szépen alakúl! Már alig várjuk a bemutatót remélem nem a fehérvári talira tervezed?
Majd a próbamarás után talán kiderül. Sajnos nem tudom összehasonlítani, mily lett volna a hagyományos kemencés feszmentesítéssel.
25x5-ös
Nem. 2 héten belül szeretném mozgatni a szánokat, természetesen nem kézzel.
Én is pont 25x5 öst keresek. honnan vetted, milyen áron ha nem titok? De megírhatod privátban is.
Szerintem majdnem biztos, hogy a
Klavio-nál.
Alakul frankón![#eljen]
Szépen alakul jólet az esztergálás szép a felület menyi idő alat esztergáltad meg a végeket?
majd elfelejtetem élőben jobban mutat az egész gép!!!!!![#worship][#taps]
Ez profi munka![#eljen]Kár hogy nem szoktál videókat is bemutatni!
Szépen alakul a gép!
Alig várom, hogy működés közben lássam.
A sínek, órsók, minden Hiwin? Mi a véleményed a Hiwin sinekről, órsókról?
A sínek előfeszítése a normál Z0, amit a Klavió-nál alapból kapni, vagy esetleg ZA vagy ZB?
Kedves István léci mutasdmeg nekünk hogy állsz a géppel mert szerintem sokan kiváncsiak vagyunk rá!!!![#wave][#worship][#wave][#worship]
Én is kíváncsi vagyok mennyit haladt péntek óta. [#finom]
Mit kerestél Te ott pénteken? :))
Biztos találtak még maradék piát a Taliról ... :D
Krisztiánnál voltam a 380/200 V-os trafóért, de akkor már beugrottam egy villámlátogatásra.
Szinte forrt a levegő úgy égett a kezük alatt a munka :))
Még jó hogy nem főztek....[#eplus2]
Persze engem kihagytál..[#duhos2]
Engem is kihagyott...[#confused]
Kedvet kaptál...[#eljen]
Minket minden jóból kihagy...[#wave]
[#kerdes][#kerdes][#kerdes][#wow1][#wow1]
Ez igen!
Le a kalappal!
Át kellene igazolnod a : Profi CNC építők fórumába!!!!
Nagyon frankón összehoztad![#eljen]
És a többi kép, meg videó??
Talán elbóbiskoltál a billentyű fölött? [#crazya]
nagyon profi lessz a cucc...
erről a központi kevésről tudnál mondani valami infót, mert az új gépen én is ilyenen töröm a fejem.
köszi
Ez igen![#eljen][#finom] Remekmű!
Nem is értem mi miért adjuk alább [#buck][#wink]
A kenés is tényleg nagyon fontos dolog..
Nehéz dolog lehet ekkora elemeket mozgatni..
Gondolom már jóval 1 tonna fölött jártok súlyban!
Na, ez az. Ezért a vázért érdemes volt harcolni.
Engem is nagyon érdekelnek a központi kenés részletei.
Hogyan jut minden ágba a megfelelő mennyiségű kenőanyag? Mi ossza el?
Sajnos, nekem ezt még csak elég bonyolult módon sikerült kitalálnom. Rengeteg műanyag fecskendő kell hozzá.
Hátha a Te megoldásod egyszerűbben megvalósítható.
Érdekes, hogy a gépváz tömegének nagyon nagyobbik része az asztal egyik végét nyomja, az asztal szerkezetében pedig nem látszik, hogy ott nagyobb terhelést kell elviselnie.
Szerintem csak egyszer kell teljesen feltölteni a csöveket zsírral vagy olajjal, légtelenítve, utána minden löketre egyformán adagolja.
Gratula,profi munka[#eljen]
[#eljen] Gratulálok, nagyon szépen haladsz! Talán hozod majd Debrecenbe?... ;) :D
Ha nem, nehezen fogjuk kivárni a Fehérvári Talit ... :( [#wave]
A simalube multipoint-ról vettem az ötletet, mikor ott voltak a hatvani talin.
Öt pontot ken párhuzamosan, mintha öt darab 8ml-es injekciós fecskendő volna egybe fröccsöntve és gázzal hajtott dugattyú tolja ki párhuzamosan a kenőanyagot.
http://www.bearing.hu/hu/download/doc/547/ Az én elképzelésem lapos, elfér a golyósanya mellett a négy kocsi között, hatvanmilliliteres újratölthető műanyag fecskendőkből, elektromos meghajtással.
egyetlen dologra kell csak figyelni, hogy ez az 5x8 ml-es adagoló is pont annyiba kerül mint 5x1 db 60ml-es ami jóval több kenőanyagot tud bejuttatni és jobban szabályozható mivel körönként beállítható
én zsírt nem használnék benne, főleg ha nyáron képes elengedni a szappan az olajat, viszont olajjal akár mikor üzemképes marad, és akár hosszabbra is nyújtható az üzemideje mint zsírral
gratulálok Pista!
ennek ha hozod talira külön helyet biztosítunk majd [#nevetes1]
a simát hogy használod többkörösre? minden körnek ugyanakkora ellenállást kell biztosítani... leírásban írja, hogy nem lehet osztani az ágakat... de ha lenne rá valami tuti megoldás érdekelne engem is.
nem egy darab 5 köröst hanem 5 darab egy köröst kell használni (mert sajnos a legkisebb ellenállás felé megy el az össze kenőanyag)
igaz 5x több helyet igényel és felfogatást, de 3,75x több kenőanyagod minimum ugyan annyi pénzért mert a csatlakozók és csövek nem változnak
Nálam, úgy van megoldva, hogy minden körnek van egy rugós szelepe. Mind azonos nyomáson nyit.
Így, egyenletesen, azonos, mennyiséget ad mindenhová.
Szerintem is így van, ezért számoltam az enyémet 5 db 60ml-es adagra axisonként.
Nem gázpatronos, hanem elektromos kinyomós. Ha kifogy, újratöltöm.
Ja, nálam egy olajszivattyú nyomja az olajt.
végül is a töltés utáni költsége sokkal kevesebb lesz mint a patron cseréknek csak kérdés bekerüléskor mi a különbsége
no meg mennyi időnként fog nyomni?
a patronos ha kell ha nem tolja egy évig és sosem maradhat kenés nélkül ez alatt az idő alatt, ha nincs meghibásodás, dugulás
Nagyon tetszik a géped! Gratulálok ! szép munka![#eljen]
Ha jól megnézzük az István gépét, az a sok cső nem azt mutatja hogy egykörös lesz a kenése!
az indulás számít és nem az hogy hány csövön megy
mert központban is kötheted egy adagolóra és ugyan olyan használhatatlan marad
Húúú, de szép képek![#eljen][#wave]
Az asztal is alu, jól látom?
Ember! Ez több, mint durva! [#merges2][#guluszem1]
Ez mit keres itt??? [#worship] Kellene egy profi cnc fórum is.. [#eljen]
Ezek az orsók olyan vaskosnak tűnnek a kocsikhoz képest, lettek méretezve ezek az elemek?
Persze a biztonságnak több az előnye mint a hátránya, csupán elgondolkodtam, mert nálam teljesen mások a (tervezett...) arányok, mondjuk én dinamika alapján számoltam - lehet az üzemidőt is ki kellene számolni... Itt emiatt adódott ez a nagy átmérő?
Az 5. tengely ötlete később jött, látom (változott a felfogólap?) :)
Ave, ötödik tengely!
Klassz lesz a géped és a prezentáció példaértékű![#eljen]
Ha jol látom ezt a hatalmas szerkezetet léptetőmotorok fogják hajtani?
Az asztal nem alu, vaslemezből készült. Az alkatrészek egy része hoganyzott.
Igen léptetős minden tengely.
Ez valami irdatlan brutálisra sikeredett!! [#ijedt][#eljen] De egy ilyen brutális gépbe én tuti nem léptecsekben gondolkodtam volna [#wow3]
Látod ez is bizonyítja, hogy a léptetőmotorokat nem kell leírni, főleg nem a modern hajtásokkal!
Persze én is szervokat raktam volna, csak az kissé megnöveli az árat ennyi tengelynél.
Az utólagos horganyozás nem okozott szerelési, pontatlanságokat, beállítási nehézségeket a végén?
Vajon mikor lesz készen, én már nagyon kíváncsi vagyok rá működés közben.
No meg a kezelőpultra is.
Mert a kezelhetőség nagyrészt azon múlik.
Nekem az tünt fel , hogy menyi marad a hasznos munkaterület , a 5 axist használva ??
Aha ... [#eljen] így már OK! A híd valami kalapácslakkot kapott?
Azért kellett lehorganyozni, hogy a gyártási pontatlanságot korrigáljuk.[#hehe]
A Z 50mm-es szerszámhosszal 185mm.
Igen. 2 réteg alapozó és egy kalapácslakk fedő.
Túl stabil lesz habvágónak! [#buck]
Gyönyörűen alakul! [#worship]
[#eljen][#vigyor2]
Ezt már a felszerelt léptetö motorokkal számoltad ??
Sajnos ez Debrecenbe nemigen jön el.
Már emiatt is várom a Székesfehérvári találkozót.
Remélem, ott megnézhető lesz működés közben is.
Nagyon szépen alakul.
Stabil, fémmegmunkálásra is alkamas konstrukciónak tűnik.
Gratulálok a tervezőnek, és a nagyon szép munkát végző kivitelezőnek.
És szeretnél is elmenni Fehérvárra, hogy megnézd?:)))
Nem hiszed, egy személy a kettő! :)
Bizony-bizony
Sejtettem, hogy István áll mögötte.
Bocsi, nem figyeltem, hogy nem engem kérdeztél.
De egy ilyen gépet közelről megnézni, körbe járni, már megéri azt a 650-700 Km-t.
[#eplus2][#wave]
Én Barátom nem hogy szeretnék elmenni, hanem el is fogok, hacsak valami vis major nem történik!!
Még ha a gépet nem is láthatom, de Te és a többi jó szándékú fórumtárs miatt is ott leszek.
Én csak nézek!...nagyon átgondolt, precíz munka[#eljen]
A léptetők 6Nm-sek?
Azért ez szép!örülök hogy léptetős, mert kell a nyomaték ekkora 'vasakhoz' túl nagy sebesség nem kell, mert gondolom nem fához készül!
Azért kíváncsi vagyok a gyorsjárati sebesség hol áll majd be?
Jó ez a menesztő a bordáskerekekhez! először felfogatod a tengelyre és azután rácsavarozod? vagy!hogy néz ki a másik oldala? van egy váll vagy kúp amihez felhúzatod?
Igen x,y,z 6Nm, A,B 3.1Nm.
A kúpos szorítóhüvellyel együtt felhúzod a tengelyre és betekered a 2 hernyócsavart. Lazítani pedig kitekered a 2 csavart és közülük egyet a harmadikba és lelazul.
Nagyon ötletes, szépen szalad, könnyű szerelni és nem drága.
Nagyon jó lesz István!!
ennek van egy másik változata is ami egy két részből álló kúpos feszítő szerkentyű szintén csavarosban az bármilyen kerékhez alkalmazható csak legyen benne megfelelő furat a be illesztéshez
a szerkezet a tengelyre és a kerékbe is feszül egyaránt
Hol lehet ilyet venni!
Elég érdekes a működése, ezekkel a fél menetekkel!
Itt fehérváron az skf csapágyboltban lehet kapni ilyet,már én is használtam ékszíjtácsához.
Minden hajtástechnikai boltban,
pl. itt. De figyelmedbe ajánlom a
KL tengelykötéseket is. ezek is olcsók, olyannyira hogy nem lenne érdemes hozzáfogni legyártani.
István ! egy részletre én is rákérdeztem e mail ban . Megkaptad?
KL tengelykötéseket én is szoktam alkalmazni csak nem tudtam hogy ez a neve!
István! Esetleg csere érdekel??[#hehe][#circling][#finom][#taps]
Nem tudom mindenkinek lejön-e a képekről, hogy itt -ha jól emlékszem- egy 4 méter hosszú gépről van szó?! Jól emlékszem a legnagyobb méretet illetően?
Fehérváron könnyebb az élete egy gépépítőnek:)))mint Kisújszálláson![#rinya]
Frankón alakul, nagyon teszik![#eljen]
Mikor lesz a gépavató, elmegyünk a svejkkel? :)))
HUUUHHHH.....[#eljen][#eljen][#guluszem1]
Jól belehúztatok.....nagyon profi. [#eljen]
Jössz Te is velünk?
Nagyon jó lesz! [#eljen]
Ez nagyon durva gép, melyik része a hobby kategória? :-)
Az egész, ha az építője csak hobbiból építi! :D
Öööö, Debrecenbe? Nagyon szeretnék, de még képlékeny.
Kedves István fogantyút elfelejtettél tervezni, így macerás lessz bevinni a találkozók helyszinére!!![#worship][#worship][#worship][#pias](mikor isszuk meg azt a k... sört?)
Én is had szóljak be! [#nevetes1]
Erre rosszat nem lehet mondani, ez már profi ipari gép lesz!
Gyári gépek sincsenek ilyen profin összerakva, és megtervezve!
Gratula hozzá! [#eljen][#taps]
Nagyon profi lett!
Csak így tovább!
Lássuk munka közben is ám!
Ez a gép tényleg gyönyörű, és nagyon egyben van, sok-sok briliáns megoldással és szakértelemmel lett feltöltve, ez teljesen világos. És hozzáteszem, hogy személy szerint nekem is minden vágyamat fölülmúlja.
Bízva viszont abban, hogy István kritikai észrevételt is szívesen venne (amit nyilván kapott más forrásból), nem csak és kizárólag dícséreteket (mint amiket eddig itt kapott), megjegyezném, hogy az én szemem ici-picit bántja az, hogy a motort tartó élében csavarozott U alak nélkülöz mindenféle merevítést. Még ha "erős" is az átlag hobby megoldásokhoz képest, az egész géphez képest akkor is messze a leggyengébb pont, szvsz aránytalanul. Rendben van, hogy nem nagy a motor, de 10es maró azért belemegy (ha jól látom h er16os), és ekkora szárral azért vannak nagyobb szerszámok, és ilyeneket használva pl. egy síkoláshoz, ezek a lemezek még akár erősen le is korlátozhatják jelen állapotukban a megmunkálási paramétereket (mindezt persze ránézésre mondom).
Csak hirtelen elképzeléstől vezérelve rajzoltam egy paintes mórickaábrát, hogy mi jutott eszembe ide elsőre (így még simán elfordulna a rendelkezésreálló helyen, és minimális ráfordítást jelentene az eddigiekhez képest):
Nem akarok belerondítani a képbe, de egy ilyen műalkotás -és gazdája-, megérdemli az őszinteséget.
Egy biztos, ez a gép nem úgy készült, hogy fogok egy alakatrészt odapasszítom, no akkor fúrjuk fel ide...
Hanem minden számítógépen lett megtervezve az utolsó csavarig, így bármikor reprodukálható, akár sorozatban gyártható.
Ez számomra már egy csoda!!
Mindig fentartom a kérdésemet a megmunkálandó munkadarab méretéröl , mert én ugy tudom , hogy a 5 axis programok ugy pozicionálják a szerszámot , hogy a legideálisabb megmunkálás jöjjön létre .
De a képek alapfán a hidba fog ütközni a léptetö motor amikor forgatni fogja a program .
Zseniális [#felkialtas]
Miért ütközne bele? Az egyik képen most is vágállásban van és nem ütközik. És mivel szimmetrikus elrendezésű, így 180 fokkal elforgatva sem fog ütközni. De elég 90 fok is (következő kép) mert utána a sokadik axis tud átfordulni
Ki van ez találva...
nekem is ez tűnt fel, hogy a motor vége amikor a híd szélén van nem fog beférni a forgáspont és a híd lába közé
de lehet csak csalóka a fénykép mert nem jó szögből látjuk
Nem kell beférni a motornak a "híd lába közé" soha, hiszen nem is akar oda menni...
A 4. és az 5. tengely csak 180°-ot (vagy valamivel többet) fordul, tehát soha nem kerül a motor a "híd lába közé".
Szerintem...
Szia
Az Y tengely azért jön ki teljesen a hid alol hogy a fej azt az oldalt is megtudja munkálni .Igy nem kel hogy a híd alá furdoljon .
Hell o
igazán szép kis kép sorozat, na de azért a gép se
semmi gratulálok hozzá sok szép munkát kívánok
ha valamit körbe akarsz marni akkor azt körbe is kell járni ergo a fejnek is legalább C tengely mentén 360°+ -t kell tudnia
vagy ha csak 180° akkor az asztalon is kell forgató, hogy a maradék másik felet meg lehessen csinálni
ha fej jobbra jön ki akkor nem tud befordulni az asztal közepe felé!!
csak akkor ha ki áll fogásból átforgatja magát teljesen A C tengelyeken
ez mondjuk kézi programozásnál még mehet is de 3d-nél?? mi fogja így legenerálni a pályákat??
(jó tudom biztos van rá progi)
én akkor is azt tartanám jónak, ha az A tengely motorja vissza lenne forgatva a hajtás mellé
és akkor talán elfér a C forgáspont és híd lába közti távolságban
elméletileg a posztproci tudja a gép határait, a szerint generál pályát nem?
ha ott benne van, hogy 180 fok a mozgástartománya a fejnek mindössze...
az edge cam tudja a gép paramétereit az biztos
mert már a pálya gerálásakor tud ütközést vizsgálni és akkor még nem posztprocesszált
de akkor is nekem logikátlan hogy a C miért ne fordulhatna teljesen körbe és ne csak félkört
az A minimum 180°
rosszul fogalmaztam. de a lényeg hogy a gép paraméterek figyelembe vételével generálódik a szerszámpálya.
illetve nem árthat szerintem ha pár fokkal túl tud fordulni a 0 és a 180 határon nem?
Nem tud körbeforogni , fizikailag ( kábelek stb ) .A ötödik tengely bármelyik oldalon tud dolgozni az nem akad .A 4. tengely ugy nem akad a hidba hogy a munkadarab tul megy a szerszámon igy bármilyen pozicioban hozzá fér ugy hogy nem kel neki 180 foknál többet mozdulnia .
Probáld ki vágj ketté egy pinpong labdát és járd körbe ebben a felállásban :)
Miért kellene 360 fokban körülfordulnia a C-nek? Macerás lenne megoldani a kábelezést és még sok egyebet. De ekkor az A-nak (értelmetlenül)csak 90 fokot kellene fordulnia.
Miért lenne jó az egyik tengely mozgathatóságát túlbonyolítani, a másikat pedig csak félig kihasználni?
Gratulálok.
Nagyon jó.
A vitához hozzászólva szerintem, a 3. fotón látható réz (?) lemez és a két érzékelő határozza meg a végállásokat, az a fotóról is látszik, hogy nagyobb mint 180 fok. Ezzel egy gömbfelület felét biztosan meg tudod munkálni és ha a főorsót átfordítod 180 fokkal akkor a maradékot is (természetesen az munkadarab rögzítési pont az mindig megmunkálhatatlan), lehet, hogy nem érthető amit mondtam de tökéletes megoldás, és működni fog.javascript:put('taps')
[#taps][#taps][#taps]
Szájkarate![#eplus2][#nyes]
Némi segítség a vita eldöntéséhez.
video
Miért is..? [#ejnye1]
Szakmai fórumon, szakmai kérdésről, szakmai állásfoglalások...
Szerinted mi ebben a [#nyes][#eplus2]-es?
Körbe járható forgató nélkül is ...
Nézd csak meg a #347-ben a videót. [#wave]
Bocsi..
Válasz © robroy007-nak a #336-ra.
Nagyon jó!Mekkora félgömböt tud a mozgástere?
Szia István! Nagyon tetszik a gép és érdekel, hogy milyen cam programot szeretnél használni hozzá az 5 tengelyhez. Valamint ha cask 3 tengellyel marsz akkor hogy állnak a motorok a helyükre? Azt a Mach3 elvégzi?
Szervusz István,
Először is nagyon klassz a gép! Szépen alakul, igazán profi munka. Nem is igazán tudnék belekötni semmibe.
Talán egy észrevétel a függőleges forgótengely csapágyazásával kapcsolatban. Nem egyértelmű számomra a képekből, de úgy saccolom hogy 2 db (javíts ki ha tévedek) mély hornyú golyóscsapágy van ott. Én inkább ezt érzem egy kicsit gyengébb láncszemnek a gép többi részéhez képest. Én ott valószínűleg valamilyen nagyobb átmérőjű axiális golyós és mélyhornyú kombinációt, esetleg kúp görgős ferde hatásvonalút alkalmaztam volna a nagyobb merevség érdekében. Szerintem ez lényegesebb lenne, mint az NG által a #327-ben javasolt merevítők a fordított "U" alakon. Hiszen az az "U" a főorsót körbe ölelve bezáródik a másik forgó tengely kétoldali csapágyazásai révén. Az ott elég kompakt és merev szerkezetnek tűnik.
Ennyi lett volna az észrevételem, ettől függetlenül ez egy nagyon komoly és alaposan átgondolt konstrukció, bár már én is itt tartanék. Még egyszer gratulálok és nagyon kíváncsian várom az első megmunkálásokat és tapasztalatokat.
Még mindig érdekelne a sínek, pontosabban a kocsik típusa. Tehát, hogy normál előfeszítésű (vagyis inkább előfeszítés nélküli) kocsikat választottál-e vagy a ZA esetleg ZB előfeszítésűeket?
Én arra gondoltam, hogy azok a csapágyak ferde hatásvonalúak, anyával össze is vannak húzva, így inkább a tengely merevsége számít ott, ami nekem személy szerint elég masszívnak tűnik. Viszont ezek ugye alu lemezek, puhák. Még ha acél lenne, jobban nézne ki. Viszont így élében csavarozva, nem tudom... emiatt szinte csak a csavarok adják a merevségét, mivel az összefekvő felületek kicsik, az alu könnyen deformálódik.
Meg kéne mérni... Szerintem szabadon hagyva a lemezeket két ujjal egy tizedet bele lehet tenni (persze összeszerelve más, de mikor a maró veri az anyagot...)
Majd úgyis kiderítik h valósak-e az aggályaink :)
Hát az alu sem olyan gyenge mint azt elkönyvelik PL 7075-T6 ő az acélokkal vetekszik! De a puding próbája is az evés [#hehe]
Csak így tovább![#eljen]
Amikor jöttök, felavatjuk!
Szia Gábor!
Neked részben igazad van.
Ha begondolsz, a marómotort körbefogja a billentő egység, így bebillenni nem tud az oldalfal. Oldalirányú terhelés hatására a tengelyek illetve a csapágyazás nem engedi kimozdulni az egytengelyűségből.
Szia Szabolcs!
EdgeCam fogja generálni a kódot a géphez.
3 tengelyes marásnál az "A" és a "C" tengely is 0 fokon áll. Mach a "Hom"-ra álláskor visszaállítja a tengelyeket 0 pozícióra.
Szia Sándor!
A függőleges tengely csapágyazása. Felül kétsoros ferde hatásvonalú csapágy van, alul egy mélyhornyú.
Szóljatok majd, megyek én is! [#fejvakaras][#integet2]
na a fejvakaró nemtom' hogy került oda ...
Ezen megakadt a szemem:
"egy 4 méter hosszú gépről van szó?! Jól emlékszem a legnagyobb méretet illetően?"
A méretei alapján nem tűnik annyinak, maximum 1.5 méter hosszúnak. Végülis mekkora? 4 méter az tényleg hatalmas nagy jószág!
Tévedtem. A #73-79 alatt tényleg ilyesmi méretet említ(3700mm) István, de az egy másik gépnek tűnik.
István!
Nekem nem akkora újság de komoly gép lett.
Nem működött múltkor az e-mail címed, talán megváltozott?
Hívhatnálak is de régen fórumoztam és én is felteszem a gépet mert sok hozzáértő és/vagy kritikus észrevételt kaphatok.
A finom tuningban rád is számítok. (jövő héten)
Először is Boldog Új Évet Kívánok neked és a többi fórumozónak is aki látogatja ezt a topikot!
Köszi a választ a csapágyazással kapcsolatban.
Nagyon kíváncsian várom, mire lesz képes a masina 5 tengelyes marásnál. Egyébként mi lesz a gép felhasználási területe, mit szeretnél gyártani rajta és főleg milyen anyagból? Van tervben acél marás is?
Hogy, hogy végül is 5 tengelyes lett a gép? Visszanézve a topikot az eredeti terveiden még teljesen más Z felépítmény van és csak 3 tengelyes volt. Hosszabb időre jegelted a nagyobb gépet és inkább ez lett 5 tengelyes helyette?
[#eljen][#wave]
Hát ez csókolnivalóan szép lett.
(A forgácsgyűjtő tálca aljára került motort biztosan lefeded majd.)
Természetesen.
Remélem a talira minden burkolati elem felkerül.
De azért be lehet majd kukucskálni a burkolat alá, ugye? :)
Minden Hobbysta ilyen gépet szeretne szerintem!
Ez profi munka, és tervezés! [#eljen][#worship]
Munkavédelmi szempontból is kidolgozod, azért olyan zárt, mint a gyári megmunkáló központok?
Lesz gurulós ajtó, elektromos biztonsági retesszel, meg minden finomság?
Én olyat szeretnék, mint Boldizsár univerzális masinája.
Majdnem, mint egy Lego készletből, akármilyen gépforma összecsavarozható belőle, amire épp szükség van. Pozícionálható fúrógép, maró vagy szerszámköszörű, fához, vashoz, műanyaghoz vagy pirítós kenyérre arcképet lézerezni.
Alá rakható bármi, vagy rárakható bármire, akár kilóghat a munkadarab a műhelyfalon a kerítésen, vagy túl a szomszéd utcán.
Az orsók, vezetékek, motorok, közdarabok és szerelő panelek mellett a legfőbb kiegészítője az igazi kreatív, Hobbyista leleményesség.
(Lassan már helikopter is összerakható belőle, vagy markológép is, vagy akár önjáró fűnyíró CNC.)
Minden munkavédelmi szempontnak megfelelő gépet szeretnék. Ajtóreteszelés, hűtővíz, levegős szerszám lefúvatás, világítás ...
Most van időm kicsit nézelődni...
Nem semmi, na.
Elismerésem.
A háttérben levő gépparkot én is bevállalnám kis időre segítségnek, de hiába tudok dolgozni rajtuk, ha nincsenek az én masinám körül... :)
Külön megerősítés számomra, hogy én is léptecseket választottam, nekem is 6Nm-es motorjaim vannak, kivéve az Y, mert ott 2,8-as lesz (ez már nálam kb 3 éve így működik az agyamban).
Olyan sokat nem olvastam vissza, és lehet, van is írva, de épp ezért megkérdezném a vezérlőket konkrétan, és hogy hány V-ról mennek a mocik?
István! Ez a kép a talin erről a gépről készült? A bizonytalanságom miatt inkább a linket teszem be csak..
link a fotóhoz Meg ez is!
Igen.
Addig faragtam, hogy így összement
5 tengelyes gépecske (https://drive.google.com/file/d/1fW2MRU1Cp6BaYnVl246waIyww-o9J5vk/view?usp=share_link)
Ezt te készítetted? Ejha! Teljesen ipari minőség.
A jobb felső sarokban a golyósorsónak nincs vége (csapágyazása) ?
Jó hosszú idő telt el az utolsó jelentkezésed óta, esetleg pár kép még róla? (a régi képek nem töltődnek be)
IdézAddig faragtam,...
De...nem úgy ám, mint az öreg Székely! [#vigyor2]
A székely farag egy nyárfát az udvaron.
- Mi lesz abból édesapám? - kérdi a fia.
- Kocsirúd. - feleli az öreg.
Egy óra múlva megint arra megy a gyerek.
- Mi lesz abból édesapám?
- Fejszenyél.
Megint egy óra múlva:
- Mi lesz abból édesapám?
- Fogpiszkáló, ha el nem baszom.
Messziről szépet mutat! :)
Szakmunkának tűnik. [#eljen]
Facipő facipő, minden lánynak zokni kő. (https://www.youtube.com/watch?v=Ndc1P0RKW28)
De mi van a zokniban? hogy épül fel belül a szerkezet?
[#eljen]
Ez nagyon szuper lett!
Ugye a következő fehérvári találkozón meg is lehet tapogatni?
Egy csomó kérdésem lenne, mi hogy van megvalósítva...
A forgató csigakerekes vagy harmonic drive?
A forgató merőleges pozíciója a marómotorra milyen módon van beállítva?
A megoldás hasonlít a PocketNC-re
Elkészült!
(https://hobbicncforum.hu/uploaded_images/2023/06/tn_5wj5in064im3jhfw78gp2_424.jpg) (https://hobbicncforum.hu/uploaded_images/2023/06/5wj5in064im3jhfw78gp2_424.jpg) (https://hobbicncforum.hu/uploaded_images/2023/06/tn_nbs668ft3wtmnwz9da9w_424.jpg) (https://hobbicncforum.hu/uploaded_images/2023/06/nbs668ft3wtmnwz9da9w_424.jpg) (https://hobbicncforum.hu/uploaded_images/2023/06/tn_7fun9chfw7fvmmfh8zp_424.jpg) (https://hobbicncforum.hu/uploaded_images/2023/06/7fun9chfw7fvmmfh8zp_424.jpg) (https://hobbicncforum.hu/uploaded_images/2023/06/tn_qg5yuxx2mkd3nc5qv7put_424.jpg) (https://hobbicncforum.hu/uploaded_images/2023/06/qg5yuxx2mkd3nc5qv7put_424.jpg)
Sziasztok!
Szeretné a segítségeteket kérni!
Neveztem a szerkezetet a
"Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2023" pályázatra
Ha tetszik amit alkottam, kérlek támogassatok egy szavazattal az alábbi linken!
https://www.gepedvanhozza.hu/kozonseg-szavazas/
"5 tengelyes CNC marógép átlátszó fogszabályzó kontúrvágására"
Előre is köszönöm!
https://youtu.be/lmvkbsw7WF8
Szavaztam [#eljen] [#kacsint] nagyon sok munka van a gépben.
Debrecenben megnéztem szuper, remélem 1 leszel vele, [#law]
ha itt lévők nagy része szavaz.
Ezt a képet keressétek.
(https://hobbicncforum.hu/uploaded_images/2023/06/tn_vgf8itmaufndw433fj3a4_3344.png) (https://hobbicncforum.hu/uploaded_images/2023/06/vgf8itmaufndw433fj3a4_3344.png)
Minden elismerésem szuper gép,szavaztam,további sok sikert.
Üdvözlettel:Attila
Szia István!
Gratulálok,csúcs a gép,ja ment a szavazat ;)
Gratulálok a géphez István! [#eljen]
A szimultán 5 tengelyes vezérlés saját progi alapján megy, vagy valami egyéb posztprocival?
Üdv, Gábor
Tetszik amit alkottál! [#eljen]
Szavazat is ment...
Köszi!
Egy fogászati programból kiexportált geometriából, saját fejlesztésű programmal generáljuk az 5t kódot az UCCNC-hez.
Köszi az infót! [#kacsint][#eljen]
Egyik nap kereshetlek telón, ezzel kapcsolatban?
Üdv, Gábor [#wave]
Bele kellene húzni uraim ne legyetek lusták.
1 nap alatt csak 20 szavazat. [#conf]
Van amelyik prolyekt már 427-nél jár.
Rajtam ne múljon.[#vigyor2]
Belehúztam.
Egyedül nem megy. Legyünk sokan.
Nagyon tetszik amit alkottál, profi munka gratulálok.
Ha lehetne, adnék többet is, de az-az egy amit lehetett, talán segít, hogy győzz[#eljen]
Csaba
Kedves régi és új fórumtársak!
Bocsássatok meg nekem az alábbi gondolatokért!
Sajnos ez a fórum már nem arról szól mint 10-15 évvel ezelőtt, amikor mindenki aki a közösséghez tartozott örült a másik sikerének. Segítettünk, tanultunk egymástól, és jó kis műszaki érvek, ellenérvek csatározása zajlott.
Gyűjtöttünk egy magyar nyelvű Mach3 kézikönyvre, segítettünk azon fórumtársakon, aki valamilyen formában rászorultak. Nagyon jó színvonalú és hangulatú találkozókon vártuk ki milyen műszaki megoldással, géppel rukkol elő!
Valószínű azért írom most ezeket a sorokat, mert keserűséget érzek, szomorú és csalódott vagyok!
Nagyon sokat tanultam itt a fórumon nálam sokkal okosabb és bölcsebb eberektől!
Terveztem és legyártottam egy hobbyként indult berendezést, amire nagyon büszke vagyok. Igen jelentős munkaóra, ötlet és közös tudás került a gépbe. A fórumon nagyon sokan segítettek a fejlesztéseikkel a tudásukkal (szoftver és hardver oldalról), hogy elérjem a kitűzött célomat.
Voltam olyan bátor, hogy ezt a gépet beneveztem egy országos Célgép versenyre amin elismert nagy autóipari célgép beszállítók szuper berendezései a vetélytársak!
Úgy gondoltam ennek a közösségnek a kollektív és kreatív munkájának helye van ezen a fórumon!
Csak azzal nem számoltam, hogy közel 5600 regisztrált tag, nem él azzal lehetőséggel, hogy ezeket a magyar fejlesztéseket figyelemmel kövesse és támogassa!
Nem titkolt szándékom, hogy ezt a közönség szavazást megnyerjem!
Ez viszont nélkületek nem valósulhat meg!
Meg szeretnék kérni minden fórumtagot, ha jelent neki valamit ez a fórum, támogassanak egy szavazattal az alábbi linken!
Igaz Névvel és E-mail címmel kell szavazni!
https://fotoverseny.promonkey.hu/kep/?cid=49W6VEAY5F6MLDWLZWR7FYAOFXKOMETVLBOP8818&id=926&socialupdate=yes
https://youtu.be/lmvkbsw7WF8
Előre is köszönöm!
Köszönet mindenkinek aki már szavazott!
Tisztelettel: Varga István
(https://hobbicncforum.hu/uploaded_images/2023/06/tn_yw5n83uj4ttamzxdy5i3g_424.jpg) (https://hobbicncforum.hu/uploaded_images/2023/06/yw5n83uj4ttamzxdy5i3g_424.jpg) (https://hobbicncforum.hu/uploaded_images/2023/06/tn_x4eqftgbxhay3um5kc3e5_424.jpg) (https://hobbicncforum.hu/uploaded_images/2023/06/x4eqftgbxhay3um5kc3e5_424.jpg)
Szia István !
Nagyon tetszik a géped[#taps], én szavaztam[#eljen]
Sok sikert hozzá !
Üdv BT
Szuper gép.Szavaztam.
Nagyon profi gép lett!
[#taps][#eljen]
Remélem sikerül nyerni!
Én adtam le a 17. szavazatot...
Hajrá!
Szavaztam, 162 az állás.
Szavaztam, 2.szavazat
+1
195.
Nyomtam egyet én is.
[#integet2]
Szia István!
+1
Sok sikert!
Üdv,
János
Szia István
Szavaztam .Szuper a gép.
+1
Szavaztam. Sok sikert!